Nino bárkája

A Nino bárkája egy magyar film. És nem úgy magyar, hogy az egyik jelenetét a Mátrában forgatták, hanem minden elemében, érzésében, rezzenésében (és ennek még jelentősége lesz később) magyar.

A Miklauzic Bence rendezte és Maruszki Balázs által írt történetben egy ügyeskedő, kicsit sunyi, de teljesen szerethető étteremtulajdonos néhány napját követhetjük végig, ahogy megpróbálja felfuttatni az elnéptelenedett, tulajdonosával együtt egy előző korszakban ragadt falatozóját. Miután a bankban visszautasítják hitelkérelmét, egy „megváltozott munkaképességűeket” foglalkoztató alapítványhoz fordul, ahonnan ötmillió forint mellett három alkalmazottat is kap, akiket legjobb tudása szerint próbál elhelyezni a kis csehóban.

A mű a felszínnél csupán parányival kapirgálja mélyebben a megváltozott munkaképességűek helyzetét a társadalomban, nem kell attól tartani, hogy túlságosan alapos betekintést kapnánk a nehézségekkel élők mindennapjairól. Számomra azonban nagyon szimpatikus eleme volt a filmnek, hogy nem félt eltérni a ma oly divatos PC, véletlenül sem offenzív hangnemtől, és a főszereplőt, Ninot egy szókimondó, mindennel poénkodó alakká tenni. Ennek ellenére nem érződött sértőnek, sőt, el tudom képzelni, hogy a fogyatékossággal élő nézők a szereplőkhöz hasonlóan egyáltalán nem bánják, ha nem kezelik őket törékeny hópelyhekként.

A film egyáltalán nem szomorú, végig könnyed marad, nem is nagyon vannak benne nehezebb, elgondolkodtatóbb jelenetek, hacsak nem akarjuk belelátni ezeket, így maximálisan ideális megnézni egy fárasztó nap után. Lehet, hogy csak én vagyok érzéketlen, de a „Nem az a bajod, hogy fogyi vagy, hanem hogy balfasz.” jellegű csattanókon hangosan felnevettem, ami pedig nem szokásom filmnézés közben.

Ha ki kellene emelnem egy negatív elemet, az talán az lenne, hogy a film túl rövid, a befejezés elsietettnek, de legalábbis sebtében elintézettnek tűnik, és mivel a készítők nem akartak túlságosan elütni a könnyed hangnemtől, (számomra legalábbis) kissé túl boldogra sikerült. Simán belefért volna még fél óra játékidő, de úgy tűnik, ez bizony nem alkotói megfontolásból lett megspórolva.

A filmes szempontok, színészi játék, kameramunka, vágás rendben vannak, laikusként nem tűnt fel semmi kiemelkedő, sem olyan, ami kizökkentett volna a történetből. Helyenként talán kicsit túljátszották a szerepüket a színészek, de ez nem lóg ki a film bolondozós, viccelődős világából.

Összességében csak ajánlani tudom, ötvennyolc perces játékidejével még akkor is megéri megnézni, ha csak egy-két jobb mondat tetszik meg belőle. Ezt az ajánlót is egy új kedvenc idézetemmel zárnám: „Ez nem pizza! Ez… szonáta!”

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
Illés Máté

Illés Máté bemutatkozása

illes.mate@kszpe.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük