Főoldal Saját irodalom Értekezés #03 | Megújulni

Értekezés #03 | Megújulni

82
0

HG

Nos, arról van szó tehát, mikor a felújításról avagy megújulásról beszélünk, hogy, nemes egyszerűséggel; le a régivel és ide az újjal!, de vajon ezt mire is értik akik értik? Arra, hogy dobjunk ki mindent, ami régi és kreáljunk a helyére valami teljesen újat, teljesen új alapokról, vagy gyomláljuk ki az eddigit, metsszük meg, hogy így fejezzem ki és ezeket helyettesítsük valami újjal, jóval és egyébbel? Azt hiszem sokkal inkább az utóbbi lesz a megoldás, de akkor pontosan mit is jelent a megújítás, felújítás?
Lényegében ez annak a művészete, hogy felmérjük, mi az, ami megérett a metszésre, a kidobásra, a pusztulásra és ezeket kigyomláljuk, tehát voltaképpen ebben a mi jótékony önkényünkben meghatározzuk, hogy mi az ami jó és mi az ami nem. De hogy lehet az ilyesmit eldönteni?, hogy mi jó és mi rossz?, a válasz egyszerű: sehogy, mert tulajdonképpen nem is erről van szó, nem a jót és a rosszat keressük, mert azt úgy amúgy is keressük, még ha már bele is törődtünk, hogy soha nem fogjuk megtalálni, ennek kutatása mindenesetre valamiféle életértelme szintre nőtte ki magát, viszont akkor mit is keresünk pontosan a megújítás során?
Azt kell mondanom, hogy végeredményében minden ilyen felújítás során azt keressük, amivel eldönthetjük, mit kell ki és mit kell be, ezt pedig meg is találtuk, szinte egyből, nem is csoda, hiszen a megoldás adja magát, különösen amint megszűntünk jóként és rosszként hivatkozni rá; ez pedig nem más, mint a tömeg, ez a hatalmas tengerszerű akármi, remekül el tudja dönteni, hogy mi kell neki és mi nem, már csak azért is, mert az egyén ily módon nem érvényesül ezért a különböző egyedi igényekre nem kell tekintettel lenni, de persze ez a tömegnek soha nem okozott gondot, az magában nagy, erős és egész. Miért pont a tömeg a legjobb erre? – és előre szólok, hogy igen, a szavazáshoz fogom kivezetni a gondolatmenetet – mert egy ember döntése során, egy emberé a felelősség is, viszont ha már tízmillió ember dönt valamiről, tízmillió ember egy emberré válik, ez az egy ember dönt valamit, vacillál; egyik fele erre húzza, másik fele arra, harmadik csak sugdolózik, hogy azt nem úgy kéne vagy épphogy nagyon is, de végül elhallgat, és aztán dönt valamit és ennek a felelőssége is rá hárul, a tömeget nem lehet kivégezni, a tömeget nem lehet megbüntetni, ha ennek a nagy testnek, a nagy tömeg nagy testének egyetlen kis sejtje elkövet valamit, azt meg lehet büntetni, azt ki lehet végezni, de annak eltűnése és felszívódása semmilyen hatással nem lesz a testre, a nagy egészre, meg sem fogja érezni és két-három perc múlva már a többi sejt el is felejtette, hogy valaha is létezett, ilyenformán a tömeg soha nem vállal felelősséget, és szintén ilyenformán akár még jóról és rosszról is dönthetne.
De végülis jóról és rosszról már nem beszélünk mert a megújulás nem ezen múlik, a jó meg a rossz nem egyenlő a tömeg döntésével, annyira nem, hogy már szinte ellentétes vele, végsősoron azért mert a jó és a rossz, csak úgy mint a hit, egy személyes élmény, más nem döntheti el az egyén helyett, viszont ráerőltetheti és akkor most vegyük ezt: a tömeg képes az egyénre ráerőltetni mások akaratát, olyasmit ami egyesek szerint jó, vagy rossz, ez alapján talán mégis csak a jó és a rossz alapján működik a megújítás, de akkor azt kell eldönteni, hogy ez egy milyen jó vagy milyen rossz?
Nem egyéni és nem is globális, ez utóbbi alapvetően nem létezik, globális döntések viszont léteznek, tehát rengeteg egyéni döntésből lesz egy globális döntés, ami határozhat globális jóról és rosszról, ezek viszont már nem léteznek, végeredményében a tömeg nem csinál semmit és ez a semmi határoz meg mindent, ami végülis nem is lehetne másképpen, hiszen a semmire a valami csak hat, de hogy minden másra, az összes többi valamire is hathasson, mindenné kell válnia, mindenné pedig csak úgy válhat, ha ezek a kis valamicskék, saját maguk felett határoznak, egyenként nem képesek semmire, egyenként csak hathatnak a mindenre, közösen viszont a sok semmiből nem hirtelen minden lesz, hanem globális semmi egyedül ez hathat a mindenre. Nade, hogyan is jön ez a megújításhoz? Úgy, hogy mikor valamit ki dobunk, akkor a mindenből leakasztunk egy kis darabot, ekkor a minden, már nem minden, csak megszámlálhatatlanul sok valami, de nem minden, mert amint egy valami eltűnik, az már nem adja ki az egészet, annak már nem a semmi az ellentéte, ilyenformán mikor ezt a kidobottat pótoljuk, visszajutunk a mindenbe, ahonnét korábban elkerültünk, ki és be, oda és vissza, rossz és jó, ezen a ponton pedig megint a minden és semmi ponton vagyunk, végülis nem csináltunk semmit, a mindent egy valaminyivel kevesebbre vettük, aztán pótoltuk egy ugyanannyival, nem csináltunk semmit.
Végeredményében tehát a jó felújítás úgy éri el célját, hogy közben nem változtat meg semmit.

GG

Előszöris mindig annak kéne lebegni egy progresszív szemlélet, eszme, vagy egyéb újító mozgalom lelki szemei előtt, hogy pontosan mi is a hiba a régi rendszerben, és mi az, amit el kell távolítani annak érdekében, hogy a jónak vélt dologgal azt befoltozzuk. Ilyesformán élhetek azt hiszem a fogtömés hasonlatával, mikor lyuk képződik, és elkezd romlani a fog, akkor a fogorvos kifúrja a rohadó, pusztuló, baktériumokkal teli részeket, kitisztítja, majd új anyaggal tölti fel. És minél többet áldozol (anyagilag) bele, végeredményében annál tovább lesz használható a fog. Tehát valójában a progresszivitás akkor lesz megfelelő, ha csak és kizárólag a hibás részre koncentrál, nem pedig egy mindenek felett álló totális megújulásra, mert ahhoz ki kell húzza a fog egészséges részét is, hogy újat ültessen a helyébe, ami már sosem lesz olyan, mint az előző, plusz felesleges pocsékolás, pénzügyileg is, illetve tovább fog fájni a fog – feleslegesen.
Aztán a másik pedig mikor egy valódi hibát azonosítanak, sikeresen ki is iktatják, csak hogy túl töltik a fogat töméssel, ezáltal a harapás fájdalommal fog járni, majd a tömés letöréséhez vezet – mondanom sem kell, hogy itt is jelen vana pocsékolás és a fájdalom, így mennyire nem éri meg.
Tehát az újítás csak akkor jó, illetve helyesen mondva csak akkor van értelme, ha kizárólag a lényegre koncentrál. Na de ugye, honnan tudjuk, mint említetted a felvetésedben, hogy mi a probléma? Egyáltalán van ilyen?
Nos, ennek köszönhetően mozog a társadalom egy része progresszív, egy másik pedig konzervatív pályán, ezeknek pedig vonzata a szélsőség is. A természet pedig azt diktálja, hogy végül a fiatalok hozzák meg felnőve az újítást, amely szerint élni fognak, mert csak is ennek következtében fejlődhet a világ. De ugye ha erőltetni akarják, vagy túl akarják tolni, akkor a két oldal között erős ellentét fog fellépni, ami konfliktushoz vezet – illetve ez sem helyes így, mert a konfliktus szükségszerűen jelen van, csak itt erőteljesen hatványozódik.
Aztán van a tömeg morál, amit említettél, azaz a csorda szellem. Hát véleményem szerint sosem a tömeg vitte végig a nagy változásokat, mindig is voltak kiemelt figurák, afféle pásztorok, akik irányították a nyájat, és voltak ellenfelek, akiket le kellett győzni.
Hogy aztán mi helyes vagy nem, azt csak akkor tudjuk meg, ha már végbe ment a változás, de persze ez nem ilyen egyszerű, mert nagyon sokszor egyértelmű intő jelek vannak arra, hogy azt a bizonyos fogat ki kéne már húzni (és talán itt tetten érhető a szerveres példa).

HG

Elsőként megköszönöm, hogy ilyen fasza példával szemléltetted az elméletem, másodszor pedig szerintem ez nem igazán a csordaszellemről szól és akkor engedd meg, hogy idecibáljam a test-sejt példámat: Mikor a tömeg dönt, az egy döntést alkot, a tömeg ilyenformán egy embernek is értelmezhető, ami maga fölött rendelkezik, ezt az embert kismillió szerves sejt alkotja, akik önállóan ellátják azon feladatukat, hogy a nagy egész döntésképes legyen, ennek a nagy tömeg-konstruktum-embernek ugyanis csak az a feladata, hogy döntsön, a sok kis sejt pedig különbözőképpen hat egymásra. Ha például a szavazás felé kanyarítjuk a dolgot, amit az előbb beharangoztam, de aztán időközben elfelejtettem, akkor elég gyanúsan előkerül a csordaszellem is, viszont ez, azon kívül, hogy egy tünet, egy velejáró, nem pedig tudatosan választott dolog – legalábbis többnyire – egy szükségszerű dolog, mert mi lenne, ha nem lenne csordaszellem? – a test nem tudna dönteni és mivel ez egyetlen feladata, fogalmazhatunk úgy, hogy megförmedne.
Itt pedig szerintem egy picit már leváltunk a csordaszellem definíciójáról, ezt a fajta, A tömegek hatalmas mozgása -effektust pedig jó volna valami új névvel illetni, természetesen ezen a példán belül szinte lényegtelen, egyébként pedig szinte azonos a csordaszellemmel, ugyanakkor a tömeg, mint organizmus nem csordákból, hanem hasonló feladatkörű, rendeltetésű sejtek csoportjaiból épül fel. Namármost, ha azt mondod, hogy voltak páran akik kiemelkedtek és a változás végbemenetelében egyedül is sokkal nagyobb jelentőséggel vettek részt mint mások, – ez megjegyzem megint picit szembemenni látszik a csordaszellem megközelítéssel, de nem gond, van helyette tömeg-mint-organizmus :blush: – akkor én azt mondom, hogy igen, azon szükségszerű alkotóelemek csoportjába sorolhatók, melyek természetesen jelentősen ritkábbak mint a kevésbé nagy változást indukáló rokonaik, már csak szükségességük ritkasága miatt (értsd; nem kell olyan gyakran), ugyanakkor szintén egy adott csoport részei, akik a feladatukat látják el csordaszellembontó tulajdonságukkal.
Ez pedig a második nagyobb fejezet kapujának tűnik ebben a már-már elbeszélésnek tűnő eszmecserében, ugyanis itt jönnek képbe a háborúk, az embert próbáló éhínségek és a fajunkat fenyegető összes egyéb globális gond. Azért csak a globálisakról beszélek mert, tovább ragaszkodva a tömeg-mint-organizmus példához, ilyenkor a változás, ami elkerülhetetlenül újulást hoz magával, a teljes, nagy testre hatással van. „Azt mondod, hogy a háború szükségszerű?” – nos, igen, azt hiszem ez, legyen bármilyen kellemetlen is, belefér, bele kell, hogy férjen a példába. A háború a nagy test vérvétele, nem feltétlen szükségszerű, de elkerülhetetlen, mivel egy idő után a szervezet saját maga miatt is oda jut, hogy ilyen formán megcsapolódjon, hogy aztán újratermelődhessen.

GG

A tömegnek vezető kell, mert önálló gondolkodásra képtelen, hiszen az már megdöntené a tömeg definícióját. Persze a tömeg egyénekre lebontva is megszűnik, így egyfajta paradox módon képezik meg ezt a csordát, akit azért illetek ezzel a névvel, mert a vezetőre a pásztort alkalmaztam. Hozakodhatok elő példákkal, a Hit Gyülekezete egyénekből áll, mégis együtt tömeget alkotnak, és egy adott irányba viszik a csoportot, mégpedig abba az irányba, amelybe azt a vezető, Németh Sándor mondja. De ilyesformán ráhúzhatjuk ezt társadalmakra is, ahol véleményvezérek, celebek, híres, sikeres emberek formálják általában a közvéleményt, mert az egyének gondolkodását elterelik, ezáltal létrehozva egy tömeget, akik vele fognak egyet érteni.
Itt tehát az a kérdés merül fel, hogy egyáltalán működhet-e a tömeg vezető nélkül. Szerintem pedig a válasz egyértelműen nem, mindig kell egy vagy több irányító, ahogyan az a sejteknek is megvan, a DNS kódból tudják meg, mit is kell felépíteniük, vagy tulajdonképpen milyen funkciót kell ellátniuk.
A csordaszellem pedig valóban szükséges, amit a véleményvezér(ek) generálnak, mert ez ugye a túlélés alapja is, végtére is enélkül még városba sem tudtunk volna szerveződni, plusz minden szarnak nem tudsz százszázalékig utánanézni. Viszont meg van az a hátulütője, hogy az egyén elfelejt gondolkodni, és csak a szaros füvet fogja legelni, de persze ezek a gyenge akaratú emberek, de nem lehet azt sem elfelejteni, hogy a többség ezt képezi.
És itt jelenik meg a korrupció fogalma, ugyanis a választott – avagy nem választott, hanem önkéntes diktátor – vezető megromlik, és kihasználja a helyzetét, hogy ő áll a tömeg élén, és ha rengeteg idomított embert tud magának szerezni, akkor erős befolyással lesz arra, hogy az érdekeit megvalósítsa, de nem a tömegét, hanem a sajátját, csak eladja a tömegnek azt, hogy annak is erre van szüksége, holott valójában csak a saját érdekei fogják izgatni. Aztán mikor van ezzel egy ellentétes véleményű tömegvezér, akkor kész a konfliktus, ami elég gyakran vezet háborúhoz. Amit persze a vezérek irányítanak, a tömeg pedig meghal. Utána amelyik fél veszít, annak a vezérét is kivégzik. Persze mondhatnánk, hogy ledobják a rákot, mint szervezet, csak hát közben az sem biztos, hogy a győztes fél “jó” érdekeket szolgál. Illetve ha mégis, akkor ideiglenesen jó lesz, de korrumpálódik az majd eleget ahhoz, hogy a vezető(k) ismét a saját érdekeit nézzék.
De persze lehet olyan rendszert létrehozni, ami kizárja a zsarnokokat? Nem. De lehet olyat, ami megnehezíti a dolgukat, és ha jön egy ilyen, akkor ne tudjon visszafordíthatatlan károkat okozni… Fenét. Ilyet sem lehet, de arra kell törekedni, hogy ebben minnél erősebb legyen.
Tehát szerintem vezetőkre mindig is szükség van, de fel kell ismerni, hogy mikor ért a korrumpálódás visszafordíthatatlan szintjére, mert olyankor új kell, és ilyenkor történik meg természetesen a megújulás is, ami mondjuk nyilván nem mindig igaz, de itt már nagyobb dolgokat is meg lehet kérdőjelezni, például a foghúzás szükségességét, már ha az előző példára utalok vissza.

HG

Ismét köszönöm a szép szemléltetést és rámutatok, hogy mikor azt mondod „fel kell ismerni, hogy mikor ért a korrumpálódás visszafordíthatatlan szintjére, mert olyankor új kell” bizonyára szándékosan, egy hatalmas igazságra tapintasz rá, mégpedig, és ezt most azért írom le külön, mert először nekem sem volt egyértelmű, azért, mert bizonyára a többség erre azt mondaná; mekkora hülyeség, mi az, hogy akkor?, hát nem megelőzni kéne a problémát? – és erre mondom, hogy nem, és hogy nagy igazság, amit mondtál, mert a korrupt vezetők szükségessége az előbbiek alapján megkérdőjelezhetetlen és egyúttal elkerülhetetlen. Megkérdőjelezhetetlen, mert egy idő után a szervezet saját magát is oda vezeti ki, hogy ilyesmire szüksége legyen, ezt te úgy mutattad be, mint a döntésképtelen tömeg kisegítője – igen, sajnos mindenképpen pozitív kifejezéssel kell rá hivatkoznom –, én pedig mint a nagy organizmus döntésképessé tételére predesztinált sejtek egy csoportja, illetve elkerülhetetlen, már csak azon egyszerű okból is, hogy amíg a tömeg nem érzékeli túl-korruptnak, tehát mondjuk úgy, hibahatáron belül mozog, vagy radar alatt, addig még nem lehet ráaggatni a megnevezést; következésképpen a korrupt onnantól korrupt, hogy a tömeg észrevette és itt pedig valami furcsaság van.
A korrupt vezetőt a tömeg váltja le, a majdani – talán – korrupt vezetőt pedig úgyszintén a tömeg nevezi ki, tehát a tömeg mégis csak képes dönteni, ez pedig megint csak visszakormányoz minket az első – és megjegyzem egyetlen – példámhoz, miszerint a sok emberből egy ember lesz amikor dönteni kell, ilyen formán a világ nem megy egyszerre boltba, dönti el, hogy mi lesz amit venni akar és eszi mindenki ugyan azt, mert az egyénekre bontott cselekedet, viszont mikor vezetőt kell választani, már együtt mozognak és egyként határoznak, hiába van rengeteg féle lehetőség, száz szónak is egy a vége. (Itt még hozzáteszem, hogy tisztában vagyok vele, nincs az egész világnak egy teljhatalmú ura [/hölgye] csak a példa kedvéért íródott így.) A tömeg tud tévedni? Szerintem nem. Ezt azzal magyarázom, hogy gyakran félre van értelmezve az átverés kifejezés ilyen kontextusban. Mikor a tömeg megválasztja a zsarnokot, első esetben nem zsarnokot választ, hanem egy józan ítélőképességű, jóképességű, tehetséges vezetőt, akiből – talán – később válik zsarnok – ekkor a tömeg nem tévedett – második esetben kiválaszt egy vérbeli rosszfiút [/lányt] – ez már kezd engem is zavarni – de ekkor biztos vagyok benne, hogy szintén nem tévedett. A történelem során a nép, soha nem választott magának szándékosan rosszabb sorsot, mikor tehát egy rossz… embert (áhá!) választ, az azért van, mert aljas ármánnyal át lett ejtve. Szemléltetem: van két gomb, egy ember (milliónyi sejt gazdája – ez a példa mindenhova jó, úgy tűnik) pedig áll előttük és vacilál: zöld? piros? zöld? piros? megmentsem a családom? megöljem a családom? – egyből a zöldre nyom, teljes természetességgel ki merem jelenteni, hogy mindenki arra nyomna és itt most nem térek ki azokra, akik valamiért jajj, de nagy haragban vannak a családjukkal.
Megnyomja a zöld gombot és a családja kínkeserves kínok között cafatokra tépődik egy húsdarálóban, az ember tévedett? NEM! Kicselezték, átbaszták, semmi esélye nem volt rájönni, hogy a zöld gomb, amin ott díszeleg, hogy „Ha megnyomsz, szépfiú akkor megmenekül a kiscsaládod”, majd mindenkit feldarál, aki valaha fontos volt neki, ez átbaszás, a döntés helyes volt. Ilyenformán a nép is csak utólag jön rá, hogy valami elfuserált, még inkább növelve organizmus jellegét. A tömeg tehát tévedhetetlen, de átverhető, mégpedig könnyen átverhető és ezért kell a vezető, nem a döntésképtelenség miatt, hanem mert könnyű átejtni, példát most nem hozok, talán majd te, de mindenki el tudja képzelni, mire gondolok.

VÁLASZ

Ide jöhet a hozzászólás!
Írd be a neved