Korábbi – és egyben első – írásomban, amit a Manchester by the Sea filmről készítettem, egy bizonyos ponton belefutottam – más filmekkel példálózásom során – a Holt Költők Társaságába és abba, hogy a legnagyobb, nyílt mozgókép adatbázisban az említett film „komédia” besorolást kapott a dráma mellett, ezzel fogok most foglalkozni.
Mikor erről a filmről van szó elkerülhetetlenül magába kerít az elfogultság és képes lennék a végletekig magasztalni, majd – csak, hogy rajongásom érezhető mértékét elpalástoljam – valami mondvacsinált semmitmondással kicsit lehúzni, ezért – mint egyetlen lehetséges módszer ennek elkerülésére – most nem ilyesmivel foglalkozom, csupán – ahogy a korábban említett cikkben is kifejtettem – azt vesézem egy kicsit, hogy mégis miért nincs rendben az a komédia ott, miért degradáló ez az én szememben és mi az oka, hogy a legkevésbé sem tartom összeegyeztethetőnek a filmet a neki osztott alfajjal.
Megelőzvén a lovak közé csapás során gyakorta előforduló nyaktörést, a tényleges lényegre térés előtt még mindenképpen sort kerítek egy kis műfaji ismertetőre és mivel a dráma részt már eleget koptattam a Manchester by The Sea-ról írva így most kihagyom és a komédiával megyek tovább:
Pontsan mit is jelent ez?
A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel ÖSZTÖNÖZVE a nézőt nevetésre. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak.
Kiindulva abból, hogy maga a komédia is a dráma egyik alműfaja, egyfajta szóismétlés feltűntetni, de ezt inkább ne is vegyük komolyan. Napjainkban sokkal inkább használják arra a „genre”-k felsorolását, hogy – mint egyfajta posztmodern értékekkel skálázott koordináta rendszerben – betájolják a művet – azt meg mindenki tudja mit kell csinálni az olyasmivel ami egy művet grafikon-szerűen akar ábrázolni és így értékelni ugye?! -, tekintve hogy rengeteg olyan alkotás – és kifejezetten film – készül mostanában melyek több kategóriát ötvözve kínálnak összetett élményt, gondoljunk csak azokra a drámákra amik aztán tényleg szegről-végről komédiák, vagy a Firefly sorozatra, ahol western és sci-fi ötvözete látott napvilágot – egy évad után el is kaszálták, ez az egyediségek sorsa, na erről majd egy másik írásban. Felhozható ide rengeteg másik film is persze, mondjuk a Kontroll – ami megjegyzem, csak annyival kapott kiterjedtebb besorolást az említett adatbázisban a drámán és a komédián kívül, hogy még bűnügyi is, holott rendesen benne vannak westernes módszerek és ha az ember jobban megvizslatja, mögöttes tartalmában még jó pár másik genre-hez is húz, de erről is majd máskor. Visszakanyarodva, mivel újabban szükség van a filmek ilyen formán történő kategorizálására, ugyan miért lenne hiba egy régebbi alkotást is ez alapján besorolni? – teszi fel a kérdést minden ember és én is, még ezen mondat közben is, várva hátha a végére eszembe jut.
Ha rendesen el akarjuk különíteni, pontosan mire is valók és miként használhatók a mozgókép eszközei – és erre, hogy tárgyalásom végül eredményhez vezessen, elég nagy szükség van – meg kell vizsgálnunk, hogy milyen hatás elérésére vannak bevezetve. A Holt Költők Társaságában, szerény véleményem szerint minden a végére van kihegyezve, egy lap és arra tettek fel mindent. A film során – és mint filmdráma-úttörő, érthető módon – rengetegszer futunk vidám jelenetekbe, vagy komikusakba, ha úgy tetszik, de az ilyesmi semmiképpen nem válaszható külön a drámától, és – az akkor még persze előre nem látott – negatív végkifejlettől. Miként a zene, ezek a mozzanatok is azért vannak, hogy az adott helyzetet lefessék, hangulatban helyre tegyék, és természetes, hogy egy ilyen környezetben vélhetően vidám hangulat is elvétve előfordul, de itt véget is ér az a rész, amivel a komédia indokolható lenne. Temészetesen sokkal inkább indokolt a feltételes mód az indokláson, mint maga az indoklás tárgya tekintve, hogy a vidám hangvételű jelenet nem egyenlő a komikussal, SŐT jóformán – természetesen ha sikerül szépen előadni és mondanom sem kell, hogy itt sikerült – ellentéte. A komédia nevettet, a vidámság megmosolyogtat, pozitív érzetet kölcsönöz, de semmilyen módon nem komikus, egy-egy ilyen jelenetnek olyan ereje lehet, ha az ember mondjuk másodjára nézi a filmet, hogy nélküle értelmetlennek tűnhet és ez pedig egy tökéletesen alkalmazott drámai eszköz a filmben. A pozitív kezdetből negatív végkifejlet mindig is népszerű eljárás volt, ennek egy állomása a kezdeti szórakozottság, kivált egy iskolában és mint ilyen, nem a komédia, hanem a dráma eszköze.
Bárki nyugodtan próbálja ki, hogy véletlenszerűen megállítja a filmet egy helyen, és onnantól kezdve mint képpel foglalkozva, elkezdi szemlélni miközben fél-hangosan hallgat egyet Víg Mihály zseniális szerzeményei közül valamelyik Tarr Béla filmből és garantálhatom, hogy elképesztő hatása lesz, kiváltképpen a vidám részeknek.
És természetesen így a végén még megjegyezm, hogy mint alapművet, mindenképpen javaslom többszöri megtekintésre. Nem kizárt, hogy születik majd még egy néhány írás vele kapcsolatban, természetesen más szempontból már csak azért is, mert egy ekkora legendáról nem lehet eleget beszélni (se hallgatni).
